Persze sokan bezsongtak az Apple legutóbb bejelentett új kicsikéjétől, a palatáblák reneszánszától, az iPad elsőre jól is néz ki, sokat tud, bár olyan, mintha egy iPhone-t palacsintává lapítottak volna. Kiteszed magad elé, aztán ujjaiddal pettingelsz rajta, meglepnek a lehetőségek, pedig van mibe belekötni. De ez nem csak egy irigy, pénztelen gamer kárörvendő kivetülései, hanem bizony bebetonozott tények, amikért a nagy alma marketingfelelősei elfelejtettek megemlíteni.
Nagy, ronda előlap
Láttátok már rajta azt a nagy, keretnek nevezett valamit a készülék elején? Na ez igazán hatalmas! Oké, vélhetőleg nem a hüvelykujjaddal akarod bevinni az input szöveget, de csak próbáld meg egyszer. Görcsbe fog rándulni, az tuti!
Multitasking nincs!
Ez egy konkrét visszalépés! Miért is? Ha ezzel szeretnék helyettesíteni a netbookokat, akkor esetleg miért nem lehet Multitasking? Ha zenét akarsz hallgatni email gépelése közben, dokumentumot megnyitni, Twittert futtatni böngészőben, akkor nem lehet egyidőben végezni! Ti most vicceltek? Az ablakos windows után tizenévekkel kijönni így? Egy vásárlóval már biztos kevesebb lesz!
Nincs kamera
Az egy dolog, hogy az iPad elején nincs egy 2-3 megapixeles kamera, de hogy a hátulján sincs egy megveszekedett lencse, azon már nem lehet elmenni. Hova ez a visszalépés, már az telcsitekbe is belefért, igaz az sem volt tökéletes. Elfért volna, egyáltalán nem lett volna hátrány. Tuti, hogy nem tudja kezelni az iChat videokapcsolatot!
Touch Keyboard
Ennyit a forradalmi Apple tábla inputjáról! Egy ugyanolyan ronda érintőképernyős billentyűzetet látunk más tableteken is, s ha rázuhansz a kanapéra, írni szeretnél rajta, miközben a térdedre fekteted, ziher, hogy marhára kényelmetlen lesz.
Nincs HDMI-kimenet
Szóval letöltötted a szép HD videókat az iTunes-ról, de nem érsz el vele semmit, mert nem tudod ráküldeni a teszkóhitelből megvett tévédre. Ha te tényleg Apple-fan vagy, akkor inkább befektetsz egy AppleTV-be.

Maga az iPad neve
Fel lehet készülni majd a beteges szóviccekre, ami a készülék nevéből fakadnak.
Nincs Flash
Már az iPhone-nál is eljátszottátok a kezdetekben, akkor miért nem tanultatok a hibából évek múltán sem? Ennyi pénzből már bőven kijön egy korrekt notebook is, ami zsigerből fel van készítve a flashek nézegetésére. Ennyire múltidéző elhatározást nem értem miért nem vetették már el, mikor kipattant, a hardvert és szoftvert felkészíteni semeddig se tartana. Kinek élvezetes nagy, tátongó kockákat lesegetni a weboldalak böngészése közben? Azt a pár alkalmi felhasználót, kinek ezt szánjátok, azokat biztos nem zavar, hogy nem tud streamelt videót nézni.
Adapterek, adapterek és megint adapterek
Az USB korában ez már kicsit necces. Ha egy vacak fényképezőgépet rá akarsz dugni, kemény pénzekért kell majd venned Apple-hű adaptereket hozzá. De ha mást akarsz konnektolni, szintén opcionális vackokba kell még pluszba beruháznod. Köszönjük!
És nincs Widescreen
Szélesvásznú filmeket nézni azon a tetves 4:3-mas képarányú kijelzőn több mint gáz. Igen, retrózzunk egyet, minek kellett visszahozni a régi, katódcsöves élményt? Hmm?
Nem támogatja a T-Mobile 3G-t
Persze ezt majd egy töréssel ki lehet majd játszani, de akkor is. Meg azért lehet bele tenni MicroSim-et, de ezt a szó szoros értelmében a kutya se használja!
Zárt App Ecosystem
Az iPad csak olyan alkalmazásokat képes futtatni, ami az App Store-ban is megtalálható. Igen, ugyanaz az App Store, ami hírhedt beállításai segítségével, nem lehet más, szabadon terjeszthető alkalmazásokat használni, mint pl. a Google Voice. Oké, a netbookokon nincs érintőképernyő, de bármikor lehet telepíteni rájuk más gyártó szoftvereit. Másik böngészőt szeretnék használni? Felejtsd el!
Szóval úgy ennyi, nem akarok én senkit lejáratni, de nem csak az érveket kell mindig olvasgatni, ha ilyet szeretnél. Kevesebb pénzből biztosan kijön egy nagyobb tudású netbook is, de ha Apple fan vagy, van még ott tutibb dolog is a gyártó kínálatában.
Nekem rögtön arcomra rohadt a széles mosoly a flash hiánya és a 4:3 miatt. (Családautó lőrésnyi szélvédővel.) Hogy nincs USB, no komment, kibaszott lehúzás. (Az említett családautó, csomagtartó nélkül.)
Vidám buborékokat fújva szökelltem volna az első útbaeső trafikba megvenni (a kezdő ár egy beugrós laptopéval egyenlő, az aksi üzemideje pedig brutális) így viszont már pont leszarom. Hormonkezelt iPhone, kösz nem.
Másrészről akarsz fogadni, hogy venni fogják?
Persze, hogy veszik, mert Apple, mint stílus vazze. A MacBook-okkal nincs nagy gond, egy tömbből faragott alu ház miegymás, de specifikációk terén alulmarad egy gyengus Acer terén is.
Hm, szerintem a MacBook-al minden kafa, haveréknél két gép is állja a sarat keményen (kívül s belül egyaránt), mialatt én olcsó árkategóriás notikból elbúcsúztattam már hármat.
Pontosabban: minden tuti, csak az áruk nem:)). Már a 13'' kapásból 350 körül.
(Mondjuk ajánlottak nemrég cirka 3 kilóért, de örülök, hogy lyuk van a valagamon.)
Abból a léből sok franciakrémes kijön:P
- Haveráknál* Hibásan náknékolok mostanság, jogos a tarkólövés.
Krémes? Egy egész kis cukrászda:P
A volt főnököm apple b.zi, az akkor is szerezne egyet, ha tényleg csak egy sima palatábla volna, legfeljebb megint nem emeli az alkalmazottak fizetését, hogy megvehesse.
Semmilyen mac, sony és egyéb túlértékelt vackot meg nem vennék és ez nem irigység, hanem józan ész.
Fele annyiból van olyan jó gépem mint egy macbook (nem túlzok!) és talán még tartósabb is, mint a túlhype-olt márka, nálam már régóta állja a sarat.
Egyedüli hátránya, hogy csak 1280x800 (emiatt fogom lecserélni), de a kijelző, az akksi most 3 év távlatában is szinte új, pedig a noti napi 10 órát üzemel és nem csak netezgetek rajta, hanem terhelem rendesen.
A bővíthetőséggel is jobban állok, cseréltem már fillérekért jobb procit, több ramot, nagyobb vinyót.
Lehet, ha szétszednénk az iPad házát, egy -az egyben az iphone elektronikáját látnánk viszont - akármennyit is rizsáztak a "nagy" fejlesztésről.
Ez volt hát a nagy ötlet, adjuk ki újra az iphone-t óriás kijelzővel.
Akkor már inkább egy iPhone, de akkor már iknább egy Google mobil, vagy mi több, valamelyik offline navigációval felvértezett gps-es mobiltelefon.
A létjogosultságát is megkérdőjelezném, nekem valahogy deja'vu -m van, eszembe jutnak azok az idők, mikor mindenki aki fontosnak akart látszani, megvásárolt egy handheld pc-t, persze borzasztó volt használni, gyakorlatilag nem tudtam rájönni, mire jó (volt szerencsém próbálkozni vele). Dolgozni ott volt a laptop, vagy az asztali gép, ha pedig hirtelen jegyzetelni kellett, még mindig hatékonyabb, gyorsabb volt a papír és ceruza. Már kezdett lecsengeni a tenyérgép mánia, mikor néhány cég megjelent direkt ezekre a kis készülékekre szánt navigációs szoftvereivel a piacon.
Talán ennek az iPad-nek is ezen a téren lehetne jó hasznát venni, egy navigáció nagy képernyővel, nagy dobás lenne. De. Ez még arra sem igazán jó.
J: Pont ezek kavarognak bennem is. Ha lenne felesleges 3 kilóm, akkor inkább egy durvulens asztali gépbe, vagy egy megbízható notiba fektetném be, semmint apple-ba. Ha összehúzom a nadrágszíjat, talán mind a kettő kijönne ennyi összegből. Pedig mindenhol alma van: amcsi filmekbe, haveri körökbe, de én tartom magamat, nem voltam, nem is leszek majmolós. Nincs szükségem rá.
Alma, meg Dell. A következő vas részemről ez utóbbi lesz.
Épp most akartam én is írni egyet erről hasonló stílusban.
Netbook multitask és billentyűzet nélkül dupla áron! Remek! :D
Ugyanaz a parasztvakítás lesz itt is, mint a Phone-nál. Beetetik a sok divatb**it, hogy itt a messiás, aztán majd 1 év múlva itt a messiás megint, de MÁR TUD FLASHT ZOMG!!444, megint menni fog a sok hülye és így tovább, szépen kilövik a hiányzó cuccokat és x hullámban x-szer adják el a népnek a gépet.
Emiatt az undorító hozzáálláás miatt nem vennék ilyet, még ha ingyen lenne se...
Ennek a gagyinak egyetlen hátránya, hogy nincs előnye.
zenét lehet vele hallgatni miközben megy 1 futtatás
fényképező szerintem nem gond hogy nincs egy ilyen bazi nagy táblával fényképezgetni, ugyan akinek ilyenre futja annak van egy jó mobil a zsebébe.
Kicsit jobb motor ami kéne bele .
a sikere főleg a programokon fog múlni ha fejlesztenek rá sokk játékot és a többit és a többit és hiába veszel olcsóban egy sokkal jobb képességű netbook -ot azzal nem fogsz játszani. Mai játékok nem futnak el régiek meg mai Windowsokkal nem mennek el .
Olyan mint az összes többi apple cucc. A kuka mellé. Nem bele, mellé.
1. ez egy eBook olvasó.
2. netbookot csak köcsögök vesznek, mert, ugye mire is lehet használni egy netbookot?
3. ha már az apple készít egy eBook olvasót, mert be akar szállni az amazon mellé a tuti bizniszbe, akkor miért ne rakhatná bele, a már elkészült dolgait?
4. ha már készít egy bookstore-t, akkor miért ne tenné lehetővé, hogy az appstore-t és a musicstore-t is használja a szerencsétlen felhasználó? tudjátok miért? mert ti azt mondjátok, hogy vacak. mert ti tudjátok a legjobban. mert acer gépetek van és az mindent tud az ablakaival, és ezért nem kell nektek eBook.
Ez egy ebook olvasó. Nem telefon (iphone), nem notebook (macbook). Arra találták ki, hogy ebookokat lehessen olvasni rajta, nem pedig kiváltani a régi számitógépeteket. Arra kell használni mindent amire az való és pont.
Nekem kifejezettebn tetszik, hogy az Apple nem rak bele minde baromságot a gépeibe, mert igaz hogy igy sokminden kimarad belőle, cserébe a rendszer nagyságrendekkel megbizhatóbb lesz. Inkább csináljanak egy "buta" ebook olvasót, mintha mindent belepakolnának amit csak látnak, és az eredmény is egy használhatatlan valami lenne, ami kezeli a flasht de cserébe mindig bedöglik, több szálat képes kezelni egyszerre de cserébe elszállnak a programjaid, és 5-szörösére növekedik a fogyasztása a masinának, bármilyen programot installálhatsz rá, de cserébe ellepik a virusok és az egymással összeférhetetlen programok, és igy továb....
hajrá!
Megasszondtad ügyesen érvelsz (még szerencse, hogy netszerte mind-mind tűzijátékkal fogadták Alma bácsi csöppet sem lehúzását).
Másrészről milyen kedves figyelmesség, hogy kizárólag ebook és bookstore.. És ennek egy külön gép, persze csak egy e-könyv olvasó (ami kedvességből, puszikból és szeretetből készült) de azért bassza meg, csak lehet rá különféle perifériákat csatlakoztatni, igaz nem USB-n (minek, az csak a buta kecseg "acereseknek" kell) hanem külön adapterről.
Az a baj, hogy kiadhatnak ugyan egy adag másnapos hányást, de ha meglátjátok, hogy szép macfehér és van rajt' alma, rögtön állva tapsikoltok. Sikk apám, életstílus. Ez most az öltönyzsebbe ugyan nem fér be, de az aktatáskákban tök jól mutat majd.
Ebook, röhögnöm kell, a Blikk és Story generációnak digitális olvasnivaló. (enyhe oximoron a végére bocs)
Újabb fantasztikus példa a fanatizmusra:). A kevesebb itt több, és direkte jó. Erre tényleg nincs mit mondani hajrá-hajrá. Én a képernyőt is kiiktatnám.
Ad1 tovább bírja a telep.
Ad2 felesleges plusz, újabb technológiai kolonc, régi nemmac antikvitások velejárója.
Mondjátok simán azt, hogy e-book olvasó, nem kell itt belekeverni az észert, meg a folyton meghibásodó vírustemetőket. Olvasni szeretnétek, e-könyv, hurrá.
A "kizárólag csak, szerényke e-book olvasó" védőbeszédre még bemásolnék pár honi furcsaságot -- aztán ki is szálltam az ipad témából:
hwsw:
"Az Apple szerint az iPad a legjobb eszköz a webezésre, levelezésre, fotók és videók fogyasztására.."
index:
"A San Franciscóban megtartott bemutatón ilyen technológiáról nem volt szó, de megjelent az emlegetett iPad, egy új termékkategória, ami a notebook és az iPod Touch közti átmenetet képviseli."
origo
"Lehet rajta internetezni, filmet nézni és könyvet olvasni, de forradalom elmaradt. Bemutatta iPad nevű táblagépét az Apple, amit az e-book-olvasók és a netbookok ellenfelének szán."
Kedves Attila és Tamás! Próbáljatok ki egy Kindle-t és utána próbáljatok e-bookot olvasni olyan gépen ami egy ledes lcd-t használ. Fájni fog. Ha e-book, akkor olyan olvasó, amitől nem folyik ki a szem 3-4 óra alatt se, valamint nem fogyaszt semmit szinte és kényelmesen kezelhető. Tehát egy kifejezetten e-book olvasó. Ez meg pont nem az. Nekem nem kell, hogy az e-book olvasóval lehessen kaját rendelni, és Youtube videókat nézegetni (mondjuk azt ezzel pont nem lehet). Ennyi erővel nevezhetjük digitális képkeretnek is, mert ugye ki mire használja. Arra is jó. Csak épp semmire se jó igazából.
Nekem netbookom van, és köszönöm jól el vagyok vele. Persze van asztali gépem dolgozni. De e-bookot olvasni az eee 901 tökéletes. Plusz, ha kell meg lehet írni rajta kisebb doksikat, az angol szövegek fordítását a stardict segíti, a háttérben szólhat az mp3, ha kell akkor kisebb videókat is meg lehet nézni rajta, wine alatt szépen futnak a régi windowsows játékok, Pl. a Heroes Of Might and Magic III ami szvsz ma is kb a kategória csúcsa. Plusz lehet netezni, van flash is - és normális billentyűzet. Mi több, akár kisebb progikat is lehet írni rajta ha épp olyanom van. Ja, és persze beépített kamerával, bluetooth-szal, wifivel. Szóval ez az Ipad nevű csodácska akárhogy is nézem, a fasorban sincs ehhez képest.
@Attila: "2. netbookot csak köcsögök vesznek, mert, ugye mire is lehet használni egy netbookot?"
Teljesen igazad van, a netbookon csak olyan köcsögségeket lehet csinálni, mint flash videó nézés, doksi írás, skype-olás, filmnézés, játszás, zene hallgatás, prezentáció tartás meg hasonlók. Még jó, hogy nekünk heteróknak nincsenek ilyen igényeink. L
Ez gyerekek nagyon kevés amit az apple kidobott. Szerintem az apple jobban tette volna, ha inkább bele se vág ebbe. Ha nem egy szuper jó technikai újítást adnak ki. Akkor minek belevágni? Ez semmire sem jó. Ezeket bármelyik netbookal meglehet csinálni amiket ez az A4-es tégla tud. No USB ez már röhely... Nah és ha még meg is jelennek rá játékok a nagy Storeból akkor is mi lecc? 1 Ghz-s proci?:S valahogy kevésnek érzem olyan nagy művek nem fognak rá világot látni valahogy úgy érzem. Ma már vannak olyan netbookok amik kibírnak 12 órát is töltés nélkül, hogyha pedig addig nem találsz áramforrást valahol, akkor valószínűleg egy lakatlan szigeten vagy és ott meg ne akarj olvasgatni. Ez nagy csalódás szerintem, és nemcsak nekem. A fanság viszont nagyon durva, hogy mindent megtudnak magyarázni :S ez is nevetséges ez az istenítés, szart csinált, el kell ismerni. Énis növelem a hogy is mondtátok? Köcsög netbookosok és buta köcsög aceresek táborát.
"Nagy, ronda előlap.
Láttátok már rajta azt a nagy, keretnek nevezett valamit a készülék elején?"
Az lenne gond, ha nem lenne ott az a keret. Ha elfelejtetted volna ez kapacitív képernyő így meg kell oldani, hogy megfoghasd anélkül, hogy akaratlan parancsokat adnál a készüléknek.
Egyébként jópár videón látszik, hogy kényelmesen lehet hüvelykujjal gépelni, ráadásul elég gyorsan is.
"Multitasking nincs!
Ez egy konkrét visszalépés! Miért is? Ha ezzel szeretnék helyettesíteni a netbookokat"
- Nincs szükség teljes körű multitaskra, azok a funkciók (zenehallgatás, böngészés, levelezés, chat) működnek háttérben, illetve más, jobb megoldás létezik hozzájuk (push notifications). Senkinek nem hiányzik egy háttérben felejtett alkalmazás, ami leszívja az aksit.
- Ez nem netbook és nem is akar az lenni. Azt, ha lekapcsolod, vagy elküldöd aludni, akkor megáll, ez folyamatosan megy akkor is, ha a képernyő ki van kapcsolva (leszedi a leveleid, szinkronizálja a naptárad, fogadja az MSN üzeneteidet).
Az iPad elsősorban dokumentum olvasó, olvasás közben meg maximum zenét akarok hallgatni. :)
"Nincs kamera"
Mégis minek lenne?
Próbáltál már videóchatelni notebookal úgy, hogy az az öledben volt és folyamatosan mozgattad? (Egy tablet van olyan könnyű, hogy ugyanúgy fogod, mint egy könyvet és nem fix a pozíciója.)
A túloldalon lévő felváltva gyönyörködhetne a tokádban és plafonban, miközben enyhe tengeribetegséget kapna a mozgolódó képtől.
Belerakhatták volna, de minek? A készülék felhasználási módja nem teszi lehetővé a kényelmes kamerás csevegést, feleslegesen meg nem akarok ilyesmiért plusz pénzt fizetni.
"Touch Keyboard
Ennyit a forradalmi Apple tábla inputjáról! Egy ugyanolyan ronda érintőképernyős billentyűzetet látunk más tableteken is"
Ez butaság. Pillanatnyilag az iPad az egyetlen kapacitív kijelzős tablet, a többi megoldáshoz, vagy speciális toll kell, vagy rezisztív a kezet alig érzékelő felülettel van megoldva.
Azok akik eddig kipróbálták és az újságírók tesztvideói is ezt mutatják, nagyon kényelmes a nagy méretű virtuális billentyűzetet használni. Más megoldás csak bonyolultabbá tenné a bevitelt (lásd kézírás felismerés más rendszereknél.)
"Nincs HDMI-kimenet
Szóval letöltötted a szép HD videókat az iTunes-ról, de nem érsz el vele semmit, mert nem tudod ráküldeni a teszkóhitelből megvett tévédre."
- Ha videót akar bárki nézni iPad-on, akkor azt azért teszi, mert a család éppen a Jóban rosszbant nézi a TV-n :D
- Prezentációhoz inkább a VGA kimenet a megoldás, mert az mindegyik kivetítőn megtalálható (ez viszont opcionális tartozéka az iPad-nak)
Egy tablet nem arra való, hogy a TV-re kössed mint médialejátszót.
"Maga az iPad neve"
Valószínűnek tartom, hogy kis hazánk nyelve nem igazán szempont az Apple marketingesei számára.
Ellenben a népszerű Star Trek-ben ezeket az eszközöket Padd-nak hívják, innen az elnevezés, szóval messze nem ok a beteges szóviccekre, legalábbis a saját nyelvterületén semmiképpen.
"Nincs Flash
Már az iPhone-nál is eljátszottátok a kezdetekben, akkor miért nem tanultatok a hibából évek múltán sem?"
Tán azért, mert a mobil internet használat terén az iPhone így is piacvezető?
Sokaknak hiányzik, valóban belerakhatták volna. Bár ha belerakják, akkor remélem úgy teszik, hogy ki is lehessen kapcsolni. Nekem nem hiányoznak sem a reklámok, sem a bugyuta játékok.
"Adapterek, adapterek és megint adapterek
Az USB korában ez már kicsit necces. Ha egy vacak fényképezőgépet rá akarsz dugni, kemény pénzekért kell majd venned Apple-hű adaptereket hozzá. De ha mást akarsz konnektolni, szintén opcionális vackokba kell még pluszba beruháznod."
Nézd a másik oldalát. Én nem akarok semmi vackot rákötni, így nem is akarom megfizetni azt.
"És nincs Widescreen
Szélesvásznú filmeket nézni azon a tetves 4:3-mas képarányú kijelzőn több mint gáz."
Ne is legyen!!!!!
Ez nem egy filmnéző kézikészülék, hanem egy reader. A tudomány jelenlegi állása szerint meg a 4:3-as képarány közelebb áll az A4-es laphoz, mint a 16:9 :D
No meg elég fontos volt az iPhone alkalmazásokkal való kompatibilitás is, így ott is igen hülyén nézne ki a széles képernyő.
"Nem támogatja a T-Mobile 3G-t"
Mindenfajta 3G-t támogat (nincs olyan, hogy T-Mobile 3G) :D
A microSIM meg egy következő lépcsőfok a SIM-kártyák között, egy 10 évvel ezelőtti készülékbe a most használt SIM sem fog működni, vagy ha igen, akkor a plusz szolgáltatások nem lesznek elérhetők, vagy hibásan fog működni. Itt nem csak a méretről, hanem a kártya tudásáról is szól a történet.
Amelyik cég forgalmazni fogja az iPad-ot, az ad majd hozzá ilyen kártyát is, idővel meg mindegyik szolgáltatónál lesz ilyen, mert egyre több készülék fogja csak ezt elfogadni.
"Zárt App Ecosystem
Az iPad csak olyan alkalmazásokat képes futtatni, ami az App Store-ban is megtalálható."
Így igaz, ezzel kapásból lesz hozzá 150 ezer letölthető alkalmazás.
Nincs lassulás, nincs fagyás, az alkalmazások nem akadnak össze, nincsenek vírusok, spywarek stb. Valahogy aki elkezdi használni ezeket a készülékeket (iPhone/iPod Touch) nem igazán hiányolja ezeket a más platformokra jellemző problémákat.
"Oké, a netbookokon nincs érintőképernyő, de bármikor lehet telepíteni rájuk más gyártó szoftvereit."
Ez nem netbook, hanem egy reader, a Kindle DX-re sem telepíthetsz másik böngészőt, igaz semmilyent sem tudsz, mert nincs hozzá. Az iPad ezekkel a készülékkel száll szembe, nem a netbook-okkal.
Nekem van netbook-om (MSI Wind), de mint a szél cserélem le iPad-re, mert nekem olvasáshoz kell elsősorban és arra az iPad fényévekkel jobb.
De a sebességüket, rendelkezésre állásukat, használhatóságukat sem lenne érdemes összehasonlítani, mert a fejnehéz Windows-sal soha nem tudnak olyan gyors és kézzel könnyen kezelhető táblagépet összehozni, mint az iPad. A mögötte álló szolgáltatásokról nem is beszélve.
"Így igaz, ezzel kapásból lesz hozzá 150 ezer letölthető alkalmazás.
Nincs lassulás, nincs fagyás, az alkalmazások nem akadnak össze, nincsenek vírusok, spywarek stb. Valahogy aki elkezdi használni ezeket a készülékeket (iPhone/iPod Touch) nem igazán hiányolja ezeket a más platformokra jellemző problémákat."
Na most iPhone tulajkent ezen hangosan felrohogtem. Bocs, de az van, hogy:
- 150k alkalmazasbol szerintem kb 100 ertelmes lehet, a tobbi szemet.
- Francot nincs lassulas, iPhone is szepen eleszi a szabad memoriat, idovel azert erezhetoen elkezd lassulni, a rendszerprogramok bizony ottmaradnak es futnak. Ha egyszer hasznaltad a tetheringet, ajanlatos ujrainditani ezt a szottyot, mert kulonben a netmegoszto demon tovabbra is ott fut, es biza zabalja a CPU-t, meg az aksit rendesen.
- Mondj akarmit, en a multitaszkot is hianyolom az iPhone-bol. A push NEM MEGOLDAS. Barmilyen logint igenylo dolognal (IM, VOIP) automatikusan a jelszavaid kiadasat jelenti a Push! Marpedig a VOIP useremet, ami utan szamlaznak, nem szandekozom kiadni harmadik felnek, egesz egyszeruen mert nem bizom meg bennuk. Jelszot ki nem adunk! (igen kiprobaltam; VOIP app eseten, amikor te kilepsz az alkalmazasbol, az app keszitojenek push szervere jelentkezik be a VOIP gatewayre.. az en jelszavammal.. nos.. ez nekem igy kicsit meredek:))
"150k alkalmazasbol szerintem kb 100 ertelmes lehet, a tobbi szemet."
Ja persze, biztos megszámoltad. Mégis mi alapján szemét?
"Francot nincs lassulas, iPhone is szepen eleszi a szabad memoriat, idovel azert erezhetoen elkezd lassulni"
Értem. Most frissítettem 3.1.3-ra, most volt újraindítva a készülékem 3,5 hónap után először. Köszöni, de nem volt lassú :)
"a rendszerprogramok bizony ottmaradnak es futnak. "
Gondolom 2G-d, vagy 3G-d van, sajna az újabb rendszerek ezekhez a vasakhoz már nagyok. 3GS-en piszokul nincs jelentősége.
"Ha egyszer hasznaltad a tetheringet, ajanlatos ujrainditani ezt a szottyot, mert kulonben a netmegoszto demon tovabbra is ott fut, es biza zabalja a CPU-t, meg az aksit rendesen."
Nem fut. Ha jailbreak-elt a készüléked, akkor terminálban nézd meg a top paranccsal, ha kilépsz, akkor először szépen 0-ra áll a process, majd 3-4 perc múlva kilép.
"A push NEM MEGOLDAS."
A multitaszk mégannyira sem.
Ha én egész nap elérhető akarok lenni MSN-en (márpedig akarok, mert a munkámhoz szükséges), akkor ha más készüléket használnék és a háttérben egy kliens futna folyamatosan terhelve a készüléket, akkor kb. 5-6 óránként rakhatnám töltőre a készüléket, így meg egész nap elketyeg egy töltéssel bőven.
"az app keszitojenek push szervere jelentkezik be a VOIP gatewayre.."
Az applikáció készítőjének NINCS push szervere, kizárólag az Apple szerverein keresztül működik a push. Ők meg nem fogják a szaros pár dollárért Skype accountodat használni.
Nekem macbook-om van, kifejezetten az oprendszer miatt vettem, nagyon elégedett vagyok vele, ha tönkremegy újra mac-et veszek az biztos.
Viszont ez az IPad egy rakás szar, semmire nem való, több hozzászólással egyetértve csak megmagyarázzák, hogy miért is jó ez. Ha nem lenne ismert márka, azonnal bukás lenne egy ilyen készülék. Kizárólag azért fognak eladni belőle mert rengeteg mac fanatikus van aki bármit megvesz amin látja az alma emblémáját. Úgy állítják be, hogy milyen olcsó pedig biztos vagyok benne, hogy 90 %-ban egy ipod touch hardvert tartalmaz és fillérekből kihozták.
Warrior:
Te tipikusan abba a táborba tartozol, akinek fingja nincs az iPad és általában a tablet felhasználási köréröl és egy teljesértékű gép funkcionalitását várná el. Nos erre ott van évek óta a TabletPC. Nem véletlen, hogy a desktop OS-re és notebook hardverre erőszakolt megoldások nem működtek, sikertelenek voltak.
Ebben a műfajban NINCS szükség erre, az iPad tudása tökéletesen elég.
Abban igazad van, hogy ez nem más mint egy tuningolt iPod Touch, de ezzel a tuninggal (9,7"-os IPS kijelző, 4x gyorsabb CPU és 2x erősebb GPU) olyan plusz felhasználási területek nyílnak előtte, amire a Touch alkalmatlan, a teljesértékű notebook megoldások meg sokkal drágábbak és kényelmetlenek.
"Kizárólag azért fognak eladni belőle mert rengeteg mac fanatikus van aki bármit megvesz amin látja az alma emblémáját."
Ezt ugye te is tudod, hogy ordas nagy baromság. Az AppleTV és a Mighty Mouse-t alig veszi valaki, mert valóban nem jó termékek, nem alkalmasak arra a feladatra amire szánták.
Nos a felmérések szerint a megkérdezett emberek 15%-a vásárolni akar iPad-ot, bár ez kevesebb mint a fele a bejelentés előtti felmérési eredményeknek, de ez is jó 2-3 milliós eladást prognosztizál negyedéven belül.
Ha beindul az eBook Store és a legtöbb napilap, és magazin elérhető lesz ott a legnagyobb könyvkiadók választéka mellett, akkor ugyanolyan robbanásszerűen el fog terjedni, mint anno az iPod.
Az, hogy ezzel még netezni, képeket nézni, zenét hallgatni, játszani is lehet. Nomeg akár a 70 éves nagymamád is 5 perc után tudja kezelni csak hab a tortán.
--
Sokan, köztük te is azt nézitek, hogy milyen hardverek vannak az iPad-ban, pedig ez csak egy eszköz, amit azért adtak ki, hogy legyen mivel használnod az Apple új szolgáltatásait. Nem a vas a lényeg, hanem az amit azzal el tudsz érni.
Adhat ki a konkurencia bármit, ha nincs mögötte semmi használati érték. Az csak apróság, hogy eddig egyetlen valóban használható konkurens tablet sem jelent még meg a piacon, a Windows7-es, meg desktop Linux-os bohóckodások mennek, meg a feature licitálás, de ezzel nem jutnak sehova, alapból bukta.
Ez az említett 15% -- lássuk be -- igen szánalmas. Elképesztő mennyi marha van, mármint aki nem óhajt ipadot venniDD.
"Ez az említett 15% -- lássuk be -- igen szánalmas."
Pl. egy MSI termékre 1-2% lenne vevő, szóval a 15% igencsak szép eredmény, mint írtam 2-3 milliós eladásra lehet ez által számítani az első negyedévben. Ilyen eladási számokra a többi gyártó a seggét a földhöz verné örömében. Persze ez neked szánalmas :D :D :D
Jah, MSI-re ennyi vevő se lenne értem.. Totális győzelem, meggyőztél. Még beszmájlizni is elfelejtettem.
De félre a bálványimádattal. Üres százalékcsatározás helyett annyival is megelégszem, hogyha valaki végre elmagyarázza magának az iPad hisztinek a miértjét. Egy vas amit röhögve megborít egy 70 rugós netbook. Kíváncsi vagyok, hogyha xy gyártó terméke lenne, akkor is ilyen elánnal zubognának e a különböző fennkölt védőbeszédek...
A lényeg a lényeg, az ellenérveket rendre betámadta az Alma baráti kör (a wannabe részvényesek), kristálygömbökkel és ezerszer elsütött érveléssel.
Most valahogy úgy jött le mindez, hogy: nem szar ez kérem, csak még nem tudjuk igazán mire lesz jó.
Nekem tutira nem kell, maradok bunkó aceres (sic).
Jah és bocs 15% elvileg(!) venne? Így, pontos számadatok hiányában nekem kissé homályos a negyedéves 2-3 millás "prognózisod".
Mondjuk más téma, hogy még egy mezei Asus EEE netbookból is simán eladnak cirka 3-4 millát évente.
rico77:
"Egy vas amit röhögve megborít egy 70 rugós netbook."
Egyrészt nem borítja meg, mert pl. a 70 rugós netbook már egy HD-s YouTube videó-n is fennakad, amit az iPAd röhögve lejátszik, másrészt teljesen más felhasználásra van a két eszköz.
Szerintem olvass vissza, elég világosan leírtam.
" hogyha xy gyártó terméke lenne, akkor is ilyen elánnal zubognának e a különböző fennkölt védőbeszédek…"
Ha az Amazon hozta volna ki, akkor tőlük rendelném meg, ennyire egyszerű, kár, hogy az Ő e-book olvasójuk (Kindle DX) semmit nem tud ugyanezért az árért.
"nem szar ez kérem, csak még nem tudjuk igazán mire lesz jó."
Pontosan tudjuk mire jó, olvasni, mégpedig azokat a kiadványokat amik az eBook Store virtuális polcain elérhetőek lesznek.
Ez lesz a könyvek iPod-ja.
"Nekem tutira nem kell, maradok bunkó aceres (sic)."
Komolyan mosolyognom kell, mikor pár ember képtelen felfogni, hogy ez nem egy notebook, vagy netbook helyettesítő eszköz és olyan funkcionalitást vár el tőle amit nem is kell ellátnia.
Mindenesetre olvassál ki pár regényt az Acer-eden a kanapén heverve, aztán ha már teljesen elzsibbadtál a nyakatekert pózoktól amikbe azért kényszerülsz, hogy a notebook-odat olyan pozícióban tartsd, hogy elérd a touchpad-ot és a billentyűzetet kényelmesen és még közben a gyenge minőségű kijelző betekintési szögein belül maradj, akkor rájössz, hogy bizony hiába erősebb vas az Acer-ed, erre bizony alkalmatlan :D (a melegedő burkolatáról, az olvasást zavaró ventilátorzajról, a nehézkes kezelésről nem is beszélve).
Oké, értelek. Abszolút korrekt válaszok. Viszont oka van annak, hogy az iPadot többnek látjuk/reméljük egy pusztán digitális könyvolvasónál. (Becopyztam fentebb pár hazai portál hírrészletét.)
btw a "könyvek ipodja" szlogen kétségkívül jól hangzik, ám ettől függetlenül nem érzek késztetést arra, hogy gyarapítsam a majdani iPad tulajok táborát:). Számomra az ebookozás amolyan felesleges szájenszfiksön, ha kétszer bele-beleolvastam letöltött tartalmakba, sokat mondok.. A könyvet, inkább a klasszikus, papíralapú formában szólítom magamhoz. Mittomén' a papír illata, a kézzelfoghatóság és egyéb csacskaságok dominálnak.
Rico papa! Neked nem Lenovo-d van véletlen?
De, perillanat Lenovo. Az "aceres kecseg'/bunkó maradok" erősen idézőjeles (volt Acer-em is, durván 2 éve). Csak az egyik hsz miatt írtam így.
Egyébként hamarosan Dell-es kecseg' leszek -- remélhetőleg;).
A hozzáröffenésedben ne pedzegesd a HTML-t, ha linkelsz, akkor alá lészen húzva. Az email cím megadása kötelezo~, de az oldalon nem jelenik meg. Ha már van buzz-is accod, itten beloginolhatsz.