Olykor meglepően és váratlanul csap le egy énkép poszt e blog berkeiben, tény, hogy nem sok minden írásérett velem kapcsolatban, de ez most ilyen. A múlthét a pihi ideje volt, ritka hetek egyike, mikor nem vagyok munkaképes, némi láblógatás ürügyén, hoztam is a formámat, vagyis estig tartó pizsamapartik és ragadósra izzadt kontrollerek társaságában, mikor már ujjbegyeim sorvadoztak filmmaratonokba menekültem, fittyet hányra a téli időjárás fehér gyümölcseire, most valahogy hidegen hagyott. Aztán persze most hétfőn vissza minden, szokatlanul nagy átszerveződések történetek az én távollétemben, de még nem merültem bele annyira, hogy különösebb jelentőséget fordítsak az új körülményeknek.

Tegnap landolt a szerkesztőségünkben a Dante's Inferno, s ugyan a pokoljárást nem én követem el írott formában, csak itt all exclusive a blogon lesz róla nem is oly' soká bejegyzés, viszont leleményességem határtalan, mivel le is csaptam az íróasztalról a küldeményre, mondván csak belenézek, akinek szánták az majd időben megkapja. Az biztos, hogy nem lesz egyszerű menet, bár a stílust nem is igen kedvelem, a DMC-ket lelőttem fél óra játék után, a God of War-ok kimaradtak egy-az-egybe, ahogy Bayonetta bájai sem hagyták elcsábulni férfiasságomat, de Dante az egészen mást. Katolikus miszticizmus, a pokol hét bugyra, reflexjáték vér, szenvedés, morális döntéshozatal, nem látom értelmét, hogy ne szálljak alá. Ma estig várok a lemezzel, aztán kíméletlenül felpörgetem.

Lassan, de betonbiztosan körvonalazódik előttem a legnagyobb téma, ami manapság álmatlan éjszakákat okoz: ez pedig a PS3-project. Nagyon úgy néz ki, hogy hagyom magamat elcsábulni a Sony konzolja iránt, s napokon belül én is tulajdonosnak mondhatom magamat, de erről majd egy kövér posztban részletesen, unboxing beszámolom az irigykedve kérkedőknek.