Nem is az innováció végett került ez most posztolásra, hiszen legyen akár egy túlméretezett párna, bármelyikre lehet jónőt vasalni, a japán Acquire azonban mégis így promótálja PSP-s akciójátékukat, a Gladiator Begins-t. Nem is akárhogyan! Ehhez a tollal bélelt, pamut szövetborítású párnához egyszerűen jó hozzábújni. Pláne, ha éjszaka egy szemrevaló gladiátorkisasszony, Chitashichina bájaira csorgathatod a nyáladat. Könnyű belátni, a csajon vajmi kevés a páncélzat, csupán a kobakját védi egy sisak, fegyverei a kerekded dudák, melyekkel bármikor ledöntheti a lábáról a rivális harcos rabszolgát. Aztán lehet neki felfelé mutató hüvelykujjat mutatni.

Versenyt is hirdetnek a japán fejlesztők, ami két állomásból áll majd Akihabarában és a Brodway Nakano kávézóban még e hónapban, ha a résztvevők a párnát nem is, egy fotót a hölgyike bájairól mindenképpen megkapnak majd. Sőt a fődíj sem lesz ez, azt csak egy exklúzíve armor lesz a szerencsésnek DLC-ben. Meg megvásárolni sem lehet, pedig olyan jó lenne hozzásimulni és a lábunk közé venni, a fantáziadús álom garantált is. Az ölelés-párna egyik oldalán páncélban pózol a kicsike, míg a mások oldalán már anélkül, vigyázzunk nehogy az éjszaka folyamán cerkánkkal lyukat üssünk az oldalán: