Lara Croft and the Guardian of Light prev

Lara baba kicsit büdösebb lett a kelleténél, ezért is helyezik fentebb a kamerát a következő játékban. Senki ne várjon ettől egy újabb Tomb Raidert, mert ez nem az lesz, hanem egy co-opra kihegyezett letölthető arcade játék a Crystal Dinamics-től. A maja kultúra megbolondítva némi összedolgozással, a társunk pedig Totec, egy helyi aranyember, ki jól bánik a lándzsájával. Szóval egyedül már nem megy, ennek ellenére ez a mellékág még pár nyári estére jó lesz.

 

Nehéz olyan régészleányzót találni, kinek domborulatait betéve ismerjük már évek óta, és már az éjszaka közepén felébredve, félálomban is fel tudjuk idézni. Lara Croft, ha a spanyolviaszt nem is, a leplezett erotika térnyerését immáron másfél évtizede a köztudatba helyezi a játékvilágban. Mert, bár hiába neveznek el róla egy utcácskát is, a farpofára koncentráló, külső nézetes akció-platform játékok nagyasszonya ő, több millió, bimbódzó hormon-túltengéses fiatal testnedvektől csöpögő álmaiban tér már vissza.

 

 

FOLYTATÁS>>

Fable 3 előzetes

Figyelj kislány, tudom, hogy öt arany kell ahhoz a varázsdobozhoz, nálam van is éppen annyi, és csak egyetlen dolgot kell tenned érte. Mondta nővéremnek egy csavargó forma kujon a Fable 2 elején. Na itt már feküdtem. A Fable nem sima mese, annál jóval több, rejtett poénok, varázslatos hangulat és csodálatos látvány. A Lionhead még az év végén kijön a harmadik résszel, mely szakít a szerepjátékos sztereotípiákkal és inkább az akció és kalandelemekre helyezi a hangsúlyt. Királyok lehetünk, uralkodhatunk Albionon, előzetes ömlengések következnek.

 

Az uralkodók élete nemcsak unalmas protokollfeladatokból és percre pontosan meghatározott feladatok sorából áll, az etikett szabályai szerint. Peter Molyneux szókimondó ember, szeret a figyelem középpontjában állni, olykor nagy bejelentés címén közöl mindössze annyit, hogy a Fable 3 kézzelfogható HUD nélkül érkezik. S habár a játék magján nem változtatnak túlzottan, ez a mese már nem csupán egy szerepjáték. Más, mint amit megszokhattunk.

 

 

FOLYTATÁS>>

 

Amúgy hogyhogy még nem sikerült megoldani az első rész Vista kompatibilitását PC-n?

Fallout: New Vegas preview

Az Obisidan is olyan fejlesztőket zsákolt be magának, mint néhány alapító Blizzard tag, meg a hajdanvolt Black Isle társulata, kiknek az eredeti Falloutokat is köszönhetjük. Tehát a New Vegas végül is visszakerült a megalkotókhoz. Mi is tudnánk ügyködni, tivornyázni Las Vegasban, ahogyan a Másnaposok hősei is tették, ám ha egy barátságos atomtámadás után tévedsz ide, akkor egészen máshogy kell hozzáállnod az ügyhöz. Lepellerántásból frankó vagyok, a Fallout 3 nyomdokain egy színesebb, tartalmasabb folyatás születhet.

 

Viva, Las Vegas! A sercegő magnetofonból egy valaha volt kultikus zenész, Elvis Presley nótája zendült fel a csendes, nyugodt vidékre. A kopár kősivatagban egy szelíd ördögszekér táncolt végig a hajdan virágzó kaszinóiról és felhőkarcolóiról elhíresült város felé vezető úton. A szupermutáns arcára torz vigyor ülepedett, ez lenne az amerikai álom? Hanyag mozdulattal rúgott bele a kiürült Nuka-Cola flaskába. Évekkel a mindent elsöprő atomtámadás után, a remény a legritkábban előforduló érzés, mely megragadhatja egy kegyvesztett túlélő szívét. Ez már nem más, mint az Új Vegas!

 

 

FOLYTATÁS>>

Medal of Honor előzetes - Irány Afganisztán

Na ezért volt az az elcsépelt visszaszámlálósdi. Ez a háborús shooter mégis megérdemli, holott volt már vagy hat éve, amikor a cím hallatán megdobbant a szívünk. Ohh, igen, Omaha Beach és azok a boldog '40-es évek vérzivatarral, meg zsidó-deportálással. Az EALA kötözködni akar, meglovagolni egy még be nem gyógyult lőtt sebet, egyenesen Afganisztán testén. Vegyülj el, csapj le a tálbokra, rombold szét a hegyormokat, hajts végig egy városon éjjel, ahol minden sarok mögül egy lázadó öngyilkos merénylő a megváltás reményében a levegőbe repíti osztagodat. A Medal of Honor egy gáláns divatmajom, ő is modern akar lenni, modern vért ontani, modern hadviselést vívni. Ikonikus és bohém katonánk gondozatlan szakállban és trendi napszemcsiben akadályozzák meg a máktermesztést a térségben.

 

Sokak szerint az afganisztáni krízis változatlan. 2002 márciusának elején az amerikai haderő és a szövetséges afgán kormány felkészített serege támadást indított a Gartez környékén rejtőző tálib és al-Kaida lázadók ellen. Az Anakonda hadművelet alatt több száz turbános lelte halálát, ám a Speciális erők afganisztáni helyzetben jelenleg is zajló helytállásával még nem is számoltuk. A Medal of Honor széria is beáll a sorba, modern hadszínterek kerülnek terítékre ezúttal, egy militarista hangverseny lövedékkel írt szólamaiban.

 

cowboy inda house

 

FOLYTATÁS>>

Dead Space 2 előzetes

Miért félünk annyira az űrtől? Azért, mert végtelen és nem vagyunk képesek a teljes dominanciánk fenntartására, mi fajunkat jellemzi. Az első Dead Space-ben a bezártságérzet megteremtése furcsa kontrasztban áll a "halott űr" definíciójával, mégis a Visceal Games képes még a plazmavágó-specialista technikus Isaac Clarke-ból is hőst kreálni, kiknek szavát, immár emberek hada követi. Egy távol első mesterséges város lebeg az egyik nagybolygónk holdján, a Marker obeliszk megint felüti magát, három évvel később. Az új gúnyánk talpán már rakétahajtás gondoskodik arról, hogy zéró gravitáció mellett is araszolni tudjunk. A nekromorfok tudnának mesélni. Előzetes.

 

Az első Dead Space tökéletes példa volt arra, hogy egy kicsit görnyedt hátú technikus kollega miként lehet az űrben magányosan keringő Ishimura fedélzetén mindenre elszánt nekromorf-gyilkoló. Aki nem ijedt meg még attól sem, hogy netán fogytán a lőszere, és minden sarok mögött fékevesztett lények hada ugrik a nyakába, dacára annak, hogy voltaképpen az igazi mészárlás után vette fel a fonalat.

 

 

FOLYTATÁS>>

Kane & Lynch 2: Dog Days preview

Az atlétapólós, szemüveges, gyógyszerfüggő, zsíros hajú Lynch rácsörgött régi cimborájára, hogy lenne egy kis jól fizető buli, itt Sanghajban. Annyira nem csipáztuk az első részt, de úgy látszik a folytatásra a mozikból már ismerős kézikamerás stílus beeszi magát a játékok közé is. Ami egészen egyedi látvánnyal párosul majd - legalább a képi zajoktól nem látszik majd a gyenge textúrafelbontás. Mégis a tömény erőszak, rablások, nagy dumák ideje ismét aktuális. A skizofrén és a lecsúszott zsaru benne lesz mindenféle kalamajkában.

 

A hálószobából egy fáradt női hang szólt a gyér fénnyel megvilágított konyha felé: - Nem tudsz aludni, Lynchie? A férfi unott és mélyen kimért válasszal felelt a szája sarkából másodpercekkel később, amikor éppen egy nyugtatókkal teli gyógyszeres tégelyt halászott elő a koszos kredencből: - Csak ezért…- hosszú szünetet tartott - izé, holnap egy régi barátom érkezik repülővel. A nő, mintha elengedte volna a füle mögött az iménti kijelentést, tovább fontoskodott: - Nem kellene most azokat hanyagolnod? – A férfi felsóhajtott, megforgatta kezében a tégelyt, de nem válaszolt. Három év telt el, miután a páratlan páros, Kane és Lynch bosszúhadjárata tűzszünethez érkezett, de hamarosan új irányt vesz a neonfényes Sanghajban.

 

 

FOLYTATÁS>>

Game Room előzetes

Oké, elismerem, hogy akiknek megvolt eddig a Pac Man XBLA-cím, azok most mi a fészkes fenéért fizessenek újra a Game Roomban, akik a barik avatárjaikkal szeretnének a szellemek elől menekülni a golyófejű, habzsoló istenséggel ugyanezzel a címmel, még a MS-nek megint kell a licenszért pengetni. Máskülönben időtálló kezdeményezés ez a játszótér, hogy újra előhozza az arcade műfajba fektetett hitünket, heti frissítéssel, hiszen retro az egész világ, pontosabban csak a Live. Bizonyára van mindenkinek felesleges 40 MS Pointja, hogy a virtuális játékgépbe ölje azt, ha a spanok csábítják.

 

Sokan betegesen gyűjtenek régi, klasszikus játékokat, legendás kiadók legendás címeit, olyan elfeledett konzolok gyöngyszemeit, mint az Atari, vagy a C64. Ám ahogy a polcokon sorakoznak az ütött-kopott kartondobozok, hiába nő az értékük, a természet törvénye szerinti mulandóság lelombozza szenvedélyünket.

 

 

FOLYTATÁS>>

Crysis 2 előzetes

A grafikai forradalom és a játékmeneti forradalom nem mindig jár együtt kéz a kézben, ezt az előző Crysis esetében is vizionálhattuk, minden innovatív ötlet ezzel a második részre hárul. Nos a trópusi dzsungel nem mehet le újra a torkunkon, ezt a Crytek is tudta, így újabb környezet szolgáltat majd a Nanosuit új erejének demonstrálására. Összeszedtem, hogy így az év elején mit is tudunk a Crysis 2-ről.

 

Az új stílusú dzsungel készen áll, ahogy a Nanosuit 2 prototípusai is legördültek a Crynet gyártósorairól. Felejts el mindent, ami az első részben tapasztaltál, az érték hatványozódik – a meseszép, ámde érintetlen trópusokat meghagyjuk a turistáknak. Az eredeti Crysis minden tekintetben mérföldkő volt technológiai szempontból, talán túl steril is – ám a cross-platform alapelvek szerint a Crysis 2-vel minden masina szerelmesei megtalálják választásukat.

 

 

FOLYTATÁS>>